URUNK ISTENÜNK

Urunk, Istenünk, azért jövünk ma hozzád,
hogy kérjük Szentlelked erősítő,
vigasztaló jelenlétét az életünkben.
Látod, hogy hány fajta fájdalom, seb,
begyógyulásra váró törés,
amit magunkkal cipelünk.

Olyan jól megtanultuk, hogy hogyan
leplezzük ezt mások elől.
Talán már magunk sem hiszünk abban,
hogy az életünk sokfajta nyomorúsága
változhatna, gyógyulhatna.

Kérünk, hogyha valóban lehetséges a gyógyulás,
lehetséges a vigasztalás, add nekünk!
Urunk, kérünk, szólj hozzánk úgy,
ahogy erre egyedül csak te vagy képes,
hiszen a Biblia szerint olyan jól ismersz
minket, mint senki más.

Tudod a szívünk állapotát,
látod az éppen most fejünkben,
szívünkben kavargó gondolatokat.

Válaszolj nekünk, Istenünk!
Lépj mellénk, emelj fel bennünket!
Köszönjük, hogy várhatjuk tőled most is,
hogy megajándékozol bennünket
minden elképzelésünkön felül szavaddal,
jelenlétednek áldott erejével.

Könyörgünk, Urunk, add,
hogy ne legyünk ennek akadályai.
Jézus Krisztus nevében köszönjük,
hogy már meghallgattál bennünket. Amen

 URAM JÉZUS KRISZTUS SZENT HÁZADBA LÉPTEM

Uram Jézus Krisztus Szent házadba léptem,
A szent kegyelmedet add áldásul nékem.
Hogy most benned bízván ,és feléd kiált szám,
Uram Jézus Krisztus,kérlek figyelmezz rám.

Őrizz meg e napon a veszélytől engem,
Ne enged,hogy a bűn lábra kapjon bennem,
Hanem tiszta szívvel és igaz ajakkal,
Áldjam szent nevedet mint éjjel,mint nappal.

Áldd meg szüleimet,akik szerelmedbe ,
Sok aggodalom közt neveltek fel engem.
Áld meg azok porát ,akik elhunytak már,
Kiknek szegény lelkük örök nyugalmat vár.

Add,hogy az Ő lelkük ne szenvedjen többé,
Szent neved áldassék köztünk mindörökké. Amen.